Értesítő
Tündi néni 2007.02.15. 19:02
Köszönjük, hogy a kiosztott felmérőlapokat, hiánytalanul visszaküldték! Az igényfelmérés eredményeként 28-an Önök közül úgy döntöttek, hogy maradjon együtt az osztály és tanítóival együtt kerüljön át a Rókus II. sz. Általános Iskolába. Ezt a kérésüket- mely az első ilyen szülői értkezleten született,- a keddi Oktatási Bizottság ülésére Kardos János irodavezetőnek és Dr. Botka László polgármesternek átadtuk. Az eddigi információink alapján az egyik tanító néni biztos, hogy a gyermekeikkel együtt kerül át a megjelölt iskolába. A másik státuszról a májusi közgyűlés fog majd dönteni. Kérjük Önöket, hogy a közgyűlés által megküldött hivatalos nyomtatványt is ennek megfelelően töltsék majd ki! Ígéretet kaptunk arra is, hogy azoknak a szülőknek a beíratáskor/ átíratáskor semmilyen teendője nem lesz, akik a kijelölt intézménybe kívánják majd gyermekeikkel a tanulmányaikat folytatni. Támogatásukat megköszönve: Tisztelettel:
|