kodalyteri1osztaly
kodalyteri1osztaly
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : Értesítő

Értesítő

Tündi néni  2007.02.15. 19:02

Kedves Szülők!

Köszönjük, hogy a kiosztott felmérőlapokat, hiánytalanul visszaküldték! Az igényfelmérés eredményeként 28-an Önök közül úgy döntöttek, hogy maradjon együtt az  osztály és tanítóival együtt kerüljön át a Rókus II. sz. Általános Iskolába. Ezt a kérésüket- mely az első ilyen szülői értkezleten született,- a keddi Oktatási Bizottság ülésére Kardos János irodavezetőnek és Dr. Botka László polgármesternek átadtuk. Az eddigi információink alapján az egyik tanító néni  biztos, hogy a gyermekeikkel együtt kerül át a megjelölt iskolába. A másik státuszról a májusi közgyűlés fog majd dönteni. Kérjük Önöket, hogy a közgyűlés által megküldött hivatalos nyomtatványt is ennek megfelelően töltsék majd ki! Ígéretet kaptunk arra is, hogy azoknak a szülőknek a beíratáskor/ átíratáskor semmilyen teendője nem lesz, akik a kijelölt intézménybe kívánják majd gyermekeikkel a tanulmányaikat folytatni. Támogatásukat megköszönve: Tisztelettel:

 
Óra
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Naptár
2024. Július
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-09-02
 

Szobafestõ Budapest területén, legyen szó tisztasági festésrõl, vagy komplexebb munkálatokról, mi rendelkezésre állunk!    *****    Svéd termék a legjobb áron! Regisztrálj vásárlónak és kapj egyszeri 2000 Ft-ot és 15% kedvezményt a katalógusból! Svéd    *****    Azariah - RAMPAPAPAM formabontó verzióban, hallgasd, likeold, mutasd meg a spanodnak is :D    *****    ClueQuest- Új, ingyenes online nyomozós játék! Fejtsd meg a rejtélyt, és találd meg a tettest!Gyere cluequest.gportal.hu    *****    Szobafestõ Budapest    *****    Svéd termékek!Csatlakozz hozzám és kapj 2000,- Ft kedvezményt-15% kedvezmény a katalógus árból!Parfümök, szépségápolás!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!